Egy dolog biztos: ha valaki Korandót vásárol, azt nem a vezetési élmény iránti szenvedély vezérli. Ez az autó nem azért készült, hogy szívdobogtató kanyarvételekkel vagy precíz úttartással kápráztassa el a sofőrt. Bár a Korando volt az első SsangYong modell, amely a korszerű önhordó karosszériás építést alkalmazta — ami egyébként egy modern és előremutató technikai megoldás, szakítva a márka múltbéli, inkább robusztus, létravázas hagyományaival —, a felfüggesztés terén sajnos egyértelműen nem sikerült ugyanazt a fejlődést elérni. A futómű teljesítménye kifejezetten felemás: kanyarodáskor a karosszéria túlságosan megdől, olyannyira, hogy az már nemcsak kellemetlen, hanem akár ijesztő is lehet a sofőr és az utasok számára. Ugyanakkor — és ez még súlyosabb kritika —, hiába a kanyarodás közbeni billegés, az autó mégsem képes hatékonyan kisimítani az úthibákat. A kisebb-nagyobb egyenetlenségeken való áthaladáskor a Korando zavaróan rideg, pattogós viselkedést mutat, és ez a kettősség (a billegés és a kényelmetlenség kombinációja) különösen kiábrándítóvá teszi az összbenyomást.
